Kilenc éves kert - Meddig sikerült jutnunk az önellátásban?

Elérkezett a szokásos éves számvetés ideje. Az idei évértékelő bejegyzésben azt a kérdést igyekszem őszintén körüljárni, hogy kilenc év alatt (vénülünk!) mennyire és hogyan változtatta meg a kert az életünket; egészen pontosan ennyi idő alatt meddig sikerült eljutnunk családunk élelmiszer-önellátásában, mit kezdünk a kertből származó javakkal és mindez mekkora hatással van idáig az életünkre. Azt tippelem, ez a bejegyzés elsősorban azoknak lesz igazán érdekes, akik mostanában kezdik az önellátásban való lépegetést, hiszen ilyen szinten ritkán látni bele egy másik gazdaság termőre fordulásának időbeli alakulásába, de nyilván azok is találhatnak benne egy-egy érdekességet, akik sokkal előrébb járnak, vagy csak szimplán szeretnék nyomon követni a történetünket (Képen némi nyári dőzs – a bejegyzésben szereplő összes kép a kertünkben készült 2022-ben).

Sikerekről és (egyelőre) kudarcos témákról egyaránt lesz szó, elöljáróban pedig annyit még, hogy kilenc év alatt, biztos vagyok benne, sokkal tovább is lehet jutni. A kertünk elég kicsi, mi sem vagyunk különösen ügyesek (a veteményesben például még mindig sokat bénázok), extrán sok energia sem buzog bennünk (például számos általam ismert permaarchoz képest), és csomó egyebet is csinálunk a kert mellett – éppen ezek miatt egy kifejezetten realisztikus minta lehetünk.

Csapjunk hát a lecsóba – a bejegyzés első felében a kertünk hozamairól lesz főleg szó, a másodikban pedig jön a tavalyi évünk néhány említésre méltó kisebb-nagyobb eseménye. Elöljáróban: a mi négy fős kis családunk nagyjából mindenevő, gabonaféléket és mindenféle állati eredetű ennivalót is eszünk, bár húst a magyar átlagnál jóval kevesebbet. Próbálunk úgy táplálkozni (és ez nagyjából egybevág szinte az összes létező táplálkozási ajánlással), hogy annak legalább fele zöldség-gyümölcs legyen – kertünkben egyelőre főleg ezt a részt próbáljuk előállítani, tehát ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy ebben meddig sikerült eljutnunk.

Gyümölcs: 2022-ben becslésem szerint körülbelül 180 kg gyümölcs termett a kertünkben. Nálunk idén almás év volt, ennek a mennyiségnek szűk fele (kb. 80 kg) alma, a másik fele majdnem 60 féle egyéb gyümölcs. Mivel a magas talajvíz miatt nincs pincénk, idén ősszel is számottevő időm ment el azzal, hogy több nem tökéletes tárolóhely között a pakolászom a ládákat. Bár kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy ha sok a termény, akkor ezt az ember úgysem ússza meg: leszedni, hurcibálni, nézegetni, pakolászni, enni, főzni vele, gyorsan kezdeni vele valamit, ha már nem áll el jól – ez az élet rendje, nem bánom.

Alakul az alma-körte diverzitás: bal szélen az örökölt fáinkról származó finom, de nem elálló almáink, középen viszont már általam oltott húsvéti rozmaringok – talán két kilót termett, direkt kipróbáltam, az utolsó szemek még a mi tökéletlen tárolási körülményeink között is január végéig elálltak. A körték is viszonylag elállós fajták, nem táj, sőt nem is magyar, de hálás mindkettő: a ’Bosc kobak’ körtéből az abszolút kedvenc lekvárunk készül, a ’Packham’s triumpf’ pedig egy téli vajkörte, hatalmas, egészséges gyümölcsei vannak, amik ízre, élményre egészen Vilmos-körte jellegűek, csak azzal ellentétben ősszel érnek és egészen sokáig elállnak.

Lassan kezdenek termőre fordulni az általunk ültetett gyümölcsök is – bár hogy éppen melyik, az sokszor meglepetés, én legalábbis előre meg nem tippeltem volna, kik kezdik a sort. Komolyabb (10 kg feletti) termést például idén ’Navaho’ feketeszedrünk (6 éves)…

…naspolyánk (6 éves, képen madárvágott utolsó szemek egyike december közepén – rigók és cinkék járogattak rá)…

…és ’Ronde de bordeaux’ fügénk (4 éves) produkált.

Utóbbi elképesztő, augusztus közepétől a fagyokig ettük, vittem ajándékba, készült lekvár és aszalvány, és hát marha finom!

Ezeken kívül számos fánk terem már néhány (1-2-3) kilót, illetve több mint 30 féle bogyósunk is valamennyit. Ezek ugyan külön-külön nem nagy mennyiségek, összesen viszont arra már szuperek, hogy májustól decemberig mindig találni valami eszegetnivaló gyümölcsöt a kertben. Kisgyerekes sajátosság, hogy sok gyümölcsről nem is igazán tudom, hogy mennyit termett valójában, mert valahogy eltűnik, mire én odaérek – de talán így is van jól! Például ezekre a rézsüben talajtakaróként funkcionáló eprekre sem emlékeztem, gondolom ezeket is valami manók legelhették le.

Végül a kamránk gyümölcsösebbik része. Lekvárok, saját levükben, hozzáadott cukor nélkül eltett befőttek, pürék, levek, ezekből évek óta eltesszük a nagyjából szükséges mennyiséget…

…és aszalványok, amiből viszont még sosem készült ilyen sok: jó 4 kg (a képen látható üvegből nagyjából 10 darab). Ez is közelít ahhoz a mennyiséghez, amennyit megeszünk, pedig elég nagy a huzatunk – egyedül a mazsolát tudom egyelőre nehezen helyettesíteni, leginkább az aszalt cseresznye tűnik alkalmasnak e célra, abból kellene jóval több.

Attól még messze vagyunk, hogy mindez saját alapanyagból legyen, de évről évre nő az arány – idén már az eltett gyümölcsök bő fele a kertből származott.

Nem erdőkert, de megkerülhetetlenek az egynyári zöldségek: bár a veteményesünk még mindig csak 50 nm, ahogy évről évre kicsit ügyesedünk (plusz talán a véletlen ingadozások miatt is), növöget a termés: idén erről a kis területről 140 kg körüli zöldséget takarítottunk be. Viszont az önellátásunknak ez a része melós. Bár az erdőkert, ahogy ez az idáig közölt számokból is látszik, már többet terem, mint a veteményes, én érzésre azt mondanám, hogy a kertben munkával töltött időmnek olyan 70 %-át a veteményes tette ki. Viszont a megtermelt mennyiség már elég volt arra, hogy májustól a fagyokig ne nagyon kelljen zöldséget boltban vennünk (képen október második felében a fagyok elől bemenekített maradék dolgok)…

…ezen felül, elég lesz a hagyma, és olyan márciusig kitart majd (a szárazság miatt amúgy kritikán alul teljesítő) a krumpli.

Egyre ügyesebb vagyok a család téli friss zöldségekkel való ellátásában: idén először jól sikerült a répánk, amit jó tárolóhelyünk nem lévén, a földben hagyva hetente szedegetek fel, mindig a szükséges mennyiséget, téli retkekkel, bennfelejtett hagymákkal, tarlórépával vegyesen. A mostanság szokásos enyhe teleken működik. Így néz ki nálunk egy heti betakarítás télen:

Ezen felül póréhagymát és téli káposztákat használok még folyamatosan télen is a veteményesből, bár utóbbiak a levélbolhák miatt idén elég csehül állnak.

Bár ezen a fronton még bőven van hova fejlődnünk, idén már egész sok minden jutott a kamrába is a veteményesből: kenyérre kennivaló ajvárok, sült zöldségszószok, lassan sült paradicsom, padlizsán, ezek mellett tésztaszószok, ketchup, ratatouille, ezek már zömmel saját alapanyagból…

…a savanyúságok pedig idén először már 100% saját alapanyagból készültek.

Én még csak most kezdek ismerkedni a laktofermentálással – és idáig eléggé tetszik, számos előnyét látom. Amíg a klasszikus, ecetes lében eltevős savanyúságoknak a macera miatt nem szívesen állok neki egy bizonyos mennyiség (mondjuk 5-6 üveg) alatt, a fermentálás annyira egyszerű, hogy simán elteszek 1-2 üvegnyi mennyiséget is, ha éppen annyi alapanyaggal kellene kezdeni valamit – és a lassan fermentált savanyúságok, úgy látom, elég jól elállnak, legalábbis most, február elején a tavaly szeptemberben eltett „koviubi” még simán jónak tűnik. Képen november utolsó napjaiban kertből frissen üvegbe pakolt vegyes cuccok (káposzta, répa, retek, hagyma).

Viszont a veteményesben számottevő hiányosságok is vannak, amikkel egyelőre küzdünk: a fagyasztóba eltett néhány zacskó borsón és zöldbabon kívül egyszerűen nem sikerül más hüvelyesből számottevő mennyiséget termelnem, valahogy nem érzik jól nálunk magukat a babok. A magas keményítőtartartalmú zöldségek közül krumplival és répával lassan megbirkózunk, de bárhogy is szeretném, a mi nehéz talajunkban és hűvös mikroklímánkon az édesburgonya idáig nem megy, mint ahogy egyik kedvenc téli zöldségünk, a sütőtök sem. Szóval még bőven van hova fejlődnünk, és garantált, hogy unatkozni sem fogunk a következő években. Bár az is igaz, hogy nem fogunk minden áron arra törekedni (és valószínűleg nem is reális), hogy minden megteremjen: ha néhány év próbálkozás-ügyeskedés után arra jutunk, hogy nálunk fázik az édesburgonya, vagy nem elég hosszú a tenyészidőszak a sütőtöknek, akkor bizony azt megvesszük a környékből olyan helyről, ahol az megy jól, és kész.

Bár a kertünk termésének nagy része a fenti két kategóriából kerül ki, azért egy alakuló jóféle erdőkertben akad még egy és más. Egyre több féle évelő zöldségnövény is terem a kertünkben – évelő hagymák, tavaszi zöldek, ehető virágok, rebarbara, bambuszrügy, sóska és társaik. Akkora mennyiség egyelőre nincs belőlük, hogy a kamrába is jusson, de családunk friss ellátásához már számottevően hozzájárulnak, főleg a leginkább ínséges tavaszi időszakban. Bár ennek a témának még igencsak az elején járunk, már most is nagyjából 15 féle évelő zöldségnövényt használunk a kertből, ezek olyan 10-15 kg körüli éves mennyiséggel járulnak hozzá az ellátásunkhoz. És teszik ezt az egynyári zöldségekhez képest minimális pátyolgatás-igénnyel. Szeretjük az ilyesmit, úgyhogy ebbe az irányba még bőszen szeretnénk lépegetni. Képen idei telepítésű spárga – annyira szeretjük, hogy még külön ágyást is hajlandóak voltunk készíteni neki, homokkal, komposzttal, lótrágyával, reméljük beválik.

Ami viszont idáig szinte teljes kudarc, pedig nagyon gyúrunk rá: a diófélék. Hiába volt az idei év egész jó dió szempontból, hiszen a dióburok-fúrólegyek szinte ki sem tudtak jönni a földből a nyári aszály miatt, azért a mi papírhéjú diónkat még idén is tönkre tudták tenni. Reménykeltő, hogy a keményebb héjú ’Tiszacsécsi’ dió csemeténken termő néhány szem viszont egészséges volt. A mogyorók, úgy látom, az aszályt nem bírják, mandulánk és mandulafenyőnk csak szimplán még nem terem, pekándió csemetéink pedig egyelőre még az életükért küzdenek. Mogyoróból ültettünk szárazságtűrőbbnek gondolt fajtákat, és jobb híján türelmesen várunk.

Bár a telet nyilván nem ezeken éljük túl, mind élményben, mind a családunk egészségügyi önszabályozásában fontos szerepük van a gyógy- és fűszernövényeknek, én ezeket igen nagyra értékelem a kertben. Miután 2020-ban elkészült, majd szép fokozatosan betelepítettem a házunkat L-alakban körülvevő rézsűt, elég jól kezdünk állni mindkettővel.

Ha jól számolom, legalább 15 féle fűszernövény vesz már körül, amikhez bármikor nyúlhatok, szinte folyamatosan használom őket. Vicces módon ezt akkor veszem leginkább észre, amikor bárhol máshol próbálok főzni – ilyenkor tűnik fel, hogy mekkora dolog bármikor magától értetődően kiugrani egy kis zöldfűszerért. Ráadásul a legsűrűbben használt fűszernövények nagy része (kakukkfű, oregano, rozmaring, zsálya, petrezselyem, zeller) a mostani enyhe teleken egész télen zöld, ilyenkor nyilván még nagyobb becsben tartom őket. Képen évelő borsikafű (Satureja montana) januárban – babos ételekbe nagyon szeretem.

Itt pedig gyerekmunka: sáfrány-szüret – valamiért írtóra szeretik csinálni.

Bár a felhasznált fűszernövények mennyiségét természetesen nem mérem, de az biztos, hogy jó sokat használok belőlük. Szinte minden főzéskor kiszaladok egyszer-kétszer valamiért, és a befőzésekhez is komoly mennyiségeket használok fel – a képen látható adag például paradicsomszószba került.

Családunk nagyon sok teát iszik – reggel-este minimum készül egy nagy kancsó, sokszor még a nyári melegben is teát iszunk legszívesebben, csak ilyenkor néha hidegen. Éppen ezért nagyon élvezem, hogy az általunk fogyasztott legalább 20 féle teanövény nagy része már a bejárati ajtótól néhány méterre nő. Ennek az egyik következménye, hogy most már nem hébe-hóba, hanem tavasztól egészen a fagyokig napi rendszerességgel készül friss füvekből a teánk. Az alábbi képen egy átlagos nyári teánakvaló látható – ha jól látom, éppen citromfű, bíbor kasvirág, apróbojtorján, ánizsizsóp (Agastache rugosa), feketeribizli-levél és orbáncfű.

Emellett úgy alakult, hogy idén szárítani is egészen sokat sikerült, ami elsősorban télen jön jól. Egyrészt gyerekekkel jó alibi-kirándulós program a környéken akácvirágot, fenyőrügyet és efféléket gyűjteni, másrészt nagyon sok esetben a túlburjánzott növényeket vágom vissza, és szárítom meg teának. A képen látható üvegekből nagyjából 30-at töltöttem meg. Elég nehéz megtippelni, hogy ez a tea-fogyasztásunk mekkora része, de viszonylag nagy.

Hát kilenc év után, mi idáig. Ami ugyanennek a munka-vonzatát illeti: azt, amikor csak kiszaladok a hiperszuper minőségű, friss alapanyagokért a főzéshez vagy vacsorához, valahogy sosem érzem terhesnek, hanem mérhetetlenül élvezem. Amikor a család jártában keltében talál magának elég eszegetnivaló gyümölcsöt, nyilván ugyanígy. A kamra megpakolása télire viszont melós – szerencsére szezonális a dolog, zömmel júniustól az első fagyokig hullámokban tart, és néha bizony megterhelő (alábbi képen például egy dolgos szeptemberi nap végeredménye – paradicsomszószok, „koviubi”, mézben eltett homoktövis és menta teának). Ilyenkor néha elgondolkodok rajta, hogy a XXI. században vajon ez-e egy magasan kvalifikált értelmiségi nő idejének leghasznosabb eltöltési módja. Persze, amit ilyen minőségű alapanyagból a családjának megcsinál az ember, az pénzzel megfizethetetlen, bio, meg öko, meg egészséges, meg minden – ezzel nem traktállak titeket, aki ezt a blogot olvassa, úgyis tudja. De mégis… és mindig arra jutok, hogy ez az élet rendje, és jobb hely lenne a világ, ha minél többen töltenénk az időnk kicsit nagyobb részét efféle egyszerű dolgokkal.

Végül még egy kis magyarázkodás: ugyan a fent vázolt kajamennyiség abszolút értékben már nem kevés, aki látott már termőre fordult gyümölcsöst, annak feltűnhet, hogy egy ekkora, kilenc éves kerthez képest egyáltalán nem is sok. És valóban, gyümölcsfáink jó része még a termőre fordulás küszöbén áll, nem, vagy csak éppenhogy terem. Ennek esetünkben az a fő oka, hogy éppen azok a fáink, amiktől a legnagyobb termést várjuk, zömmel még csak 2-5 évesek, mivel a nekik szánt jobb helyeink a ház körül csak nemrég váltak alkalmassá faültetésre. Mindezt csak azért írom le, nehogy valakinek kedvét szegjem – ha kilenc éve telepítettük volna az összes növényünket, akkor már sokkal durvább lenne a helyzet.

Most pedig jöjjön kis mesélgetés a 2022-es évünk egyéb említésre méltó kisebb-nagyobb történéseiből. Denevérodú, ilyenünk is lett. Nem volt könnyű alkalmas helyet találni neki, ahhoz, hogy a denevérek ki tudjanak repülni, minimum 3 m magasra kell.

Lassan már szokásos áprilisi hó – és itt éppen fürtös gyöngyike.

Én például így dolgozok együtt a természettel. Az imént emlegetett rézsűkön valahogy magától megjelent a pipacs. Ami éppen nincs útban, azt meghagyom, mindenki örömére. Nem csak azért, mert gyönyörű, és mert szeretik a méhek, hanem mert sok más gyomnövénynél jóval könnyebben kezelhető egynyári növény: amikor útban van, pár perc alatt meg tudok szabadulni tőle, hatalmas mennyiségű mulcsozásra alkalmas zöldtömeget ad, ráadásul, ahol mulcsozok vele, ott jövőre pipacs nő.

Alakuló perma-dzsumbuj, és látkép a házról. Ezt a részt vágta legjobban tönkre anno az építkezés, jó látni, hogy lassan visszatér az élet ide is.

Breki-öböl elfoglalta helyét a kertben és gyerekeink szívében. Elképesztően sokat ad, de voltak vele kalamajkák is – tervezek írni róla majd külön!

’Trigintipetala’ fajtájú damaszkuszi rózsánk elképesztő! Ennek a szirmaiból készül a híres bolgár rózsaolaj. Nagyon szúrós, gyorsan növő, keszekusza bokor, de a 2021 tavaszán ültetett növényünk ezen a nyáron már olyan mennyiségben ontotta az illatos virágokat, hogy csuda.

Egyelőre teának szárítottam belőle, teakeverékekhez keverem, a fekete teához például kifejezetten jól passzol.

Tádám, végre nekünk is van kerti komposztbudink! A különböző permaprogramok miatt is égető szükség volt rá, és tavasztól őszig mi is lelkesen használjuk. Szerintem olyan szép lett, hogy azok is kedvet kaphatnak kipróbálni, akik még nem láttak ilyesmit közelről 🙂 .

Specialitása, hogy sem nem vödrös, sem nem kétaknás, hanem a kettő közötti átmenet: használtan vett 240 l-es kukákat hekkeltünk meg úgy, hogy ne legyenek túl magasak. Ennek a verziónak az a nagy előnye, hogy a kétaknáshoz hasonlóan nem kell sűrűn cserélgetni a kukákat, mégsem kell félni a magas talajvíztől.

Somtermésű ezüstfa gyümölcs – nagyobbacska som méretűek, finom édesek, csak a magjuk kisebb.

És ez is újfajta profit a kertünkben: fent nevezett somtermésű ezüstfa igazi jó kis sokfunkciós növény, nagyon szeretem, de valamiért itthon alig lehet kapni. Úgyhogy gondosan összegyűjtöttem a két maréknyi gyümölcs magját, megpróbálunk nevelni belőlük csemetéket.

Indián banánnal ugyanez. Kikelés során amúgy nagyon furcsa szenvedést produkál – a sziklevelek nem bújnak ki a maghéjból, és a hajtás is elég nehezen.

De végül szép, bár pici növénykéket sikerült nevelnünk, amiknek amúgy a gyökere nagyságrendekkel jobban néz ki sok drága pénzen vett oltványénál, amit idáig láttam – úgyhogy kíváncsian várom, hogyan boldogulnak a kertben.

Évek óta nem láttunk annyi lepkét, mint idén – ők, és a többi rovar bezzeg élvezték a forró nyarat. Kardoslepke oregánón…

…és kockáslepkék a bíbor kasvirágokon.

Ígéretes újdonság a kertünkben a fekete málna (Rubus occidentalis). Ízét és funkcióját tekintve a gyümölcs engem a málnára emlékeztet, kifejezetten finom (és persze rengeteg benne az antioxidáns, bár ehhez már hozzászoktunk). Viszont nekem idáig az a benyomásom, hogy igényeit és habitusát tekintve inkább a feketeszederre hajaz, úgyhogy azt remélem, elég jól fogja bírni a forró nyarakat.

Ismét volt PDC – ebben az évben először Kardos Etelka mellett másodhegedültem, vagyis vezető oktattam, amit egyrészt nagyon élveztem, másrészt nagyon sokat tanultam belőle. Ezen kívül ismét voltatok vagy 150-en kertet nézni nálunk, úgyhogy az, hogy néha csoportok mászkálnak, illetve emberek tanakodnak a kertünkben különböző perma-események kapcsán, kezd az élet részévé válni nálunk – sosem gyúrtunk ilyesmire, de ha már így hozta az élet, igyekszünk méltók lenni rá (képen Sall Fanni rajza, amit direkt a MAPER PDC-khez alkotott – szem nem marad szárazon, olyan gyönyörű 🙂 )!

Görög galagonyánk idén végre megint szépen termett. Örültünk neki, mert finom.

„Fügevirág” – rengeteg szeptemberi esőben szétrepedt fügék. Volt, ami megrohadt, de egész sok még ebben az állapotában is finom volt.

„Jobb későn” jeligére: a hatodik itt töltött telünkre sikerült eljutnunk odáig, hogy végre tető alá került az összes tűzifánk. A képen látható fatároló védi a kertünket az északi szelek elől, és így már összesen két télre való fát (esetünkben olyan 8 m3) tudunk kényelmesen betárazni – már ha a férj nem foglalja el a tároló jó részét egyéb faanyagok tárolására 🙂 .

Évek óta termő ’Li’ kínai datolyánk mellé ültettem egy második kis fácskát – és láss csodát, az idáig egyedül is termő, öntermékenynek mondott fa elkezdett sokkal nagyobb gyümölcsöket teremni, valószínűleg a porzótárs hatására (képen öt éves Luca-lányunk kezében).

És ilyet sem láttam korábban: kínai datolya mag…

…ami tényleg mag, nem csak úgy néz ki kívülről!

A sok őszi esőnek hála, annyi gomba nőtt a kertünkben, amennyit évek óta nem láttam. Olyannyira, hogy nem tudtam kerülgetni a témát tovább, elkezdtem meghatározni őket – nem vagyok gombász, és az egyetemről hozott ezirányú alaptudásom is eléggé megkopott. Egész sok féle ehető gombánk is van, ismerkedünk velük, szuper! Szegfűgomba…

és lilatönkű pereszke.

Az év utolsó fontos történése pedig, hogy a decemberi esők hatására két év után először ismét visszatért a víz: ahogyan azt az első itt töltött évekből megszokhattuk, télen csicsogás mindenütt, talajvíz szintje kb. 10 cm-re, és ismét vidáman folydogál az időszakos kis patakunk is. Jó kezdet ez, bizakodva nézünk az újév elébe!

Ezzel a decemberi „hómálnával” zárom a kilencedik évi beszámolónkat,

Szeretettel,
Zsuzsi

 

Technikai apró: ha hozzászólnál a bejegyzéshez, esetleg lájkolnád, azt a facebook megfelelő posztja alatt teheted meg.