Lassan közeledünk az első év végéhez. Kezdünk összeismerkedni a kertünkkel, és ezzel együtt egyre inkább otthon érezni magunkat benne. Az elmúlt időszak alatt ilyen-olyan formációkban elég sok családtag, barát és mindenféle rendű-rangú ismerős megfordult a telken. Vérmérséklettől függően az emberek nagyon különbözőképpen viszonyulnak a kicsit rendetlen, kicsit szokatlanul nagy, de már most is eléggé élettől lüktető kertünkhöz, egy dologban azonban a látogatók 90 %-a egyet szokott érteni: aki csak meglátja, elszörnyülködik a 800 nm bozótunkon (valójában felhagyott gyümölcsös idős gyümölcsfákkal, benne cserjékkel és tisztásokkal). Szinte kivétel nélkül óvatosan, vagy kevéssé óvatosan, de elő szoktak hozakodni vele, hogy és ezt hogyan fogjuk innen tudni eltűntetni? Egyesek ajánlják a dózert, mások a glialkát, és ennél a résznél mindenki nagyon szokott sajnálni minket. Én meg attól függően, hogy éppen hogyan sikerül, néha mondok valami frappánsat, néha elkezdem kifejteni, hogy miért nem baj a bozót, néha meg csak hebegek-habogok. A vége általában udvarias, bár értetlen hallgatás, hiszen egyáltalán nem tervezünk bozóteltúrást. Az elmúlt héten ez a történet vagy háromszor ismétlődött meg, mi viszont olyan sokat kaptunk ettől a bozóttól, hogy nagy igazságtalanság lenne nem megvédenem, ha máshol nem sikerül, legalább itt, írásban. Úgyhogy íme, mérgemben jól összeszedtem, hogy mi mindennel szolgált minket csak idáig:

1. A legkézenfekvőbb haszna, hogy ez a bozót terem: tavasz óta 1-2 rövid szünettől eltekintve szinte mindig volt valami eszegetnivaló gyümölcs a telken, most ősszel pedig annál jóval több is: négy féle almánk van, szőlőnk rogyásig, és idén már saját csipkebogyóból csinálok szörpöt, így végre nem kell azon aggódnom, hogy vajon milyen permetszert vagy mennyi kipufogógázt kapott. Mindezt az első évünkben, nulla munkával.

2. Megvéd minket a kíváncsi tekintetektől: Mi egy igazi faluba költöztünk, ahol az utcán jönnek-mennek a népek. Lehet, hogy még túl városiak vagyunk, de bizony sokszor örültünk neki, hogy a ténykedésünk nagy részét nem nézte végig a falu.

3. Megvéd minket az időjárás szélsőségeitől: Tavasszal, amikor a böjti szelek, és a hideg miatt még elég cudar volt a világ, a bozótunk védett tisztásán az alig egy éves kisfiunkkal ücsöröghettünk a földön, és élveztük a napsütést. Nyáron pedig minden napszakban találtunk árnyékot a telken. Elképzelem, mennyire más lett volna a kaszálás, vagy a kerítésépítés, ha nem lehetett volna néha behúzódni a fák árnyékába.

4. Védi és építi a talajunkat: Rendes pömmáshoz illően csináltattunk talajvizsgálatot, sőt, első alkalommal szakembert hívtunk, így meg tudtam nézni, hogyan vesz mintát egy hivatásos, plusz jól el is diskurálhattunk mindenféle talajos témákról. Nagyon megérte, mivel szolgált néhány komoly tanulsággal. Többek között az is kiderült, hogy a bozótos rész kb. 10-15 cm-el kiemelkedik a környező kaszált területek közül, és éppen ennyivel vastagabb rajta a humuszos, fekete termőréteg is. Emellett pedig itt egészen puha, porhanyós a talaj, míg a kaszált részeken a gépi kaszálás miatt totál tömörödött. Úgyhogy nem kell aggódnom, hiszen a talajunkat egy sokfajos, sokszintes, egészséges ökoszisztéma védi a széltől, naptól és a víztől. Sőt, ha csak ölbe tett kézzel ülünk, a talajunk akkor is épül, hiszen a növények által termelt rengeteg szerves anyag mind a területen marad, és előbb-utóbb talaj lesz belőle.

5. Nagyon sokat tanulunk tőle a területünkről: Látom, hogy a gyümölcsfák, és a betelepült őshonos cserjék hogyan érzik itt magukat, és ez felbecsülhetetlen segítség az erdőkert tervezése és telepítése során, valószínűleg komoly baklövéseket spórol meg nekünk. Mondok egy példát. A telkünk hátsó része tavasszal majdnem tocsogott a víztől, úgyhogy kicsit szomorúan megállapítottuk, hogy a magas talajvizet nehezen toleráló gyümölcsökkel (cseresznye, sárgabarack, mandula) mindenképpen gondban leszünk. Aztán észrevettük, hogy a bozótban van egy idős sárgabarack, ami elég roncs, de egyértelműen él. Innen tudtuk, hogy ezen a részen viszont szinte bármit telepíthetünk. Ez azért is érdekes, mert az a 10-15 cm különbség nagyon kevésnek tűnik, azt sejtem, hogy a talaj jobb állapota, és így jobb vízmegtartó-képessége is belejátszhat a különbségbe. Ezért nagyon valószínűnek tartom, hogy a hátsó terület talajának javításával ott is sokkal kedvezőbb állapotot lehet majd elérni. Még közvetlenebb segítség, hogy idén ősszel több fát is ültettünk, aminek az alanya vígan él a bozótban (vadkörte, galagonya, som), úgyhogy ezek miatt nem aggódok, biztosan jól fogják érezni magukat a területen.

6. Végül egy már-már szentimentálisba hajló pont, ami viszont nekem nagyon fontos: ha az ember permakultúrás elvek szerint szeretne zöldséget termeszteni, akkor – mivel a zöldségnövényeink nagy része pionír faj – meg kell nézni a pionír gyomtársulások felépítését, innen lehet ötleteket venni egy jól működő polikultúrás zöldségágyáshoz. Ha viszont az ember lánya erdőkertészkedésbe fog, akkor a minta a szukcessziónak az különösen diverz és produktív állapota, amikor a természetben a cserjésből erdő lesz. Nekünk pedig van a kertünkben valami, ami éppen ilyen szerkezetű, és ez rám nagyon inspirálóan hat. Év elején nagy hévvel úgy indultunk neki ennek a projektnek, hogy na majd mi megmutatjuk, hogy a mezőgazdaság mellett micsoda diverzitást csinálunk itten! Aztán, ahogyan teljes biológus eszköztárammal elkezdtük figyelgetni a területet, és mindenütt életet, fokozottan védett növényt, meg rovarokat, meg kitudjamégmiket találtunk, egyre szerényebben fogalmazzuk meg ezt a vágyunkat. Most éppen ott tartunk, hogy nagyon elégedettek leszünk magunkkal, ha úgy sikerül erdőkertbe fordítanunk ezt a darab földet, hogy megőrizzük azt az élővilágot, amit itt találtunk. És nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy kaptunk a darab földön belül egy darabot abból, amit utánozni szeretnénk, hogy tanuljunk belőle.

Nohát, idáig ennyi. Úgy érzem, ha bárki elfogulatlanul megszemléli ezt a problematikát, egyet kellene értenie velünk abban, hogy a mi telkünkön ennek a kis darab bozótnak a jelenléte nagyon jó. Mégis akkor mi ez a nagy, egyöntetű bozót-irtózás? Jó, hoztuk otthonról, hogy nyírt gyep jó, szinte minden egyéb rossz. De miért? Tanultunk etológiából egy olyat, hogy Handicap-modell, úgy sejtem, valahol ennek a környékén lehet a kutya elásva. Eszerint egy páva hím a szép hosszú farkával azt mondja: én olyan szuper hím vagyok, hogy még ennek az idióta faroknak az ellenére is életben tudok maradni. Ennek mintájára a nyírt gyepekhez való vonzódásunk is abból fakadhat, hogy aki megengedhet magának egy ilyen tök haszontalan, közben nagyon nagy fenntartási-energia igényű valamit, az nagyon gazdag és sikeres kell legyen.

Nem akarok naiv lenni, a bozóttal van egy tényleges probléma is: ha az ember bármi mást akar belőle csinálni, annak elég makacsul ellenáll, ha nem rendelkezünk a megfelelő eszköztárral. Mi a tervek szerint kellően masszív mulcsozással, illetve kaszálással fogjuk fokozatosan visszaszorítani a bokrokat, de mindig csak és kizárólag ott, ahol éppen valami konkrét okból ez előnyünkre válik! Ezt már el is kezdtük: adtunk egy kis teret néhány ígéretesnek tűnő gyümölcsfának, kitisztítottunk 1-2 tisztást, hogy kényelmesebben elférjünk, csináltunk 1-2 ösvényt és hasonlók. De az ilyen, finom léptékű változásokat a giga EU-s projektekhez szokott mai szemünk már meg sem látja. Pedig nekem az az egyik álmom, hogy úgy tudjuk fokozatosan, apró lépésekkel erdőkertbe fordítani ezt a területet, mondjuk úgy 8-10 év alatt, hogy szinte észre se lehessen venni. Minden drasztikus nagy dúlás, és a szukcesszióban való komolyabb visszalépés nélkül, hiszen így veszítünk a legkevesebbet mi is, és az itt élő élővilág is.