Az idei már a második erdőkertészkedős évünk. Ez alatt a két szezon alatt a legrendszeresebb, mondhatni egyetlen igazán rendszeres munkánk a kertben a mulcsozás volt. Pontosabban Balázs kaszált (mihez is kezdenék nélküle…) én pedig mulcsoztam. Ez a két tevékenység tette ki a kert rendben tartására szánt munkának vagy 80 %-át, úgyhogy ez alatt az idő alatt egészen meghitt viszonyba keveredtünk a legkülönfélébb mulcsanyagokkal, és a tapasztalatok is elkezdtek gyűlni. Ezekből jön most egy kis ízelítő sok-sok képpel (utóbbiak a szokásos változatos minőségben).

Icipici bevezető azok kedvéért, akik esetleg még csak most kezdenek ismerkedni a permafondormányokkal: mulcsnak hívjuk, amikor valamilyen anyaggal takarjuk a talajt. Maga az anyag legtöbbször növényi eredetű, például szalma, széna, fűnyesedék, faapríték, fenyőkéreg, ilyesmik, de elvileg lehetne az kő, kavics vagy műanyag fólia is. A mulcsozásnak számos előnye van a növényekre nézve, és elég sok munkát tud megtakarítani a kertésznek: alatta tovább kitart a nedvesség, képes elfojtani a növényeinkkel versengő gyomokat, véd a kemény fagyok ellen és a növényi eredetű szerves mulcsanyag bomlása során tápanyagokkal látja el a növényeket (sőt, tulajdonképpen a talaj a felszínen lévő szerves anyagból és az alatta levő alapkőzetből keletkezik a talajlakó élőlények munkája során). Ez az elméleti blabla, viszont az ördög ismét a részletekben rejlik: milyen anyaggal, milyen vastagon, hol és mikor? Amikor tavaly elkezdtünk dolgozni a kertben, tudtam, hogy a mulcsozás fontos tagja lesz az eszköztárunknak, de sok volt bennem a félsz is. Lehet, hogy csak mázlink volt, de ezek a félelmeim idáig szépen sorra mind megdőltek, így egyre bátrabban mulcsozok, csak néhány apró szabályra figyelek oda (a képen kínai articsókák – Stachys affinis – nőnek az egyik mulccsal gyommentesített ágyásunkban).

Végül egy erdőkert-specifikus gondolat alaphang gyanánt. Eleinte csomót gondolkodtam azon, hogy kell-e egyáltalán mulcsozni a fiatal fákat. De ahogy az ökológus eszemet járattam a témán, bizony mindig oda lyukadtam ki, hogy kell. Amikor a természetben egy fának sikerül megvetnie a lábát egy gyepben, amint megteheti, aktívan kezdi alakítani a környezetét: árnyékolással, a tápanyagok és víz elvonásával és a talaj elhalt növényi anyaggal (lombavarral és letört gallyakkal) való befedésével szép fokozatosan visszább szorítja az eredeti gyep fajait. Így a kifejlett fák alatt legtöbbször alig van fű, helyette valamennyi, ezekhez a körülményekhez alkalmazkodott évelő lágyszárút és sok mulcsanyaggal borított talajt találunk. Amikor a frissen ültetett csemeték körül mulcsozunk, akkor tulajdonképpen a természettel együtt dolgozva ezt a folyamatot gyorsítjuk fel. A fűfélék visszaszorítása a fák körül annyira fontos, hogy az iparszerű gyümölcsösökben és a legtöbb kiskertben gyomirtó szerek használatával vagy kapálással gyommentesen szokták tartani a fák alatti részt, mivel a fiatal csemeték így akár kétszer gyorsabban is nőhetnek. Ezeknek a megoldásoknak viszont komoly hátrányai vannak (a gyomirtó káros hatásaitól eltekintve is): elég sűrűn kell ismételni őket, a csupasz talajfelszín pedig ki van téve az eróziónak, hamar kiszárad, és a talaj élőlényeit sem védi meg semmi a nap hevétől. A talajnak nagyon nem ez a normális állapota, na! Úgyhogy mi egyelőre minden csemetét mulcsozunk. Az az igazság, hogy szeretek minden módszert tesztelgetni, de a mulcsozást egy csemeténél sem hagytam el, mert a sokszor fél m-es fácskákat egyszerűen elnyelné a 1.5 m magas kaszálórét. Most pedig jöjjenek a képek és tapasztalatok!

Erről beszéltem: ez a fiatal diófa a lehullajtott lombjával számottevően vissza tudja szorítani a vízért és tápanyagokért versengő füveket – már ha hagyjuk, és nem gereblyézzük össze a lombot alóla. Azt csak ott kell, ahol valamiért mindenképpen füvet szeretnénk egy fa alatt, de tudjunk róla, hogy ez a fának rosszabb, mintha békén hagynánk.

Tavaly februárban, az első bokrok telepítésekor még nem nagyon volt saját mulcsanyagunk, ezért komoly logisztikát igényelt némi lombavar beszerzése (homoktövis lombavarral mulcsozva)…

Azóta ilyen problémánk nincs, mindig több az anyagunk, mint amennyire szükségünk van, inkább az okoz némi fejtörést, hogy mit kezdjünk vele. Rengeteg fűkaszálékunk van, főleg ezt használjuk mulcsozásra frissen is, és ilyen összetöppedt, régi verzióban is. Eredetileg nagy naivan azt gondoltam, hogy ha a fűkaszálékot összehordjuk kupacba, akkor abból komposzt lesz, hiszen a C:N (szén:nitrogén) aránya közel optimális, de ez baromira nem így van. A komposzttal bizony foglalkozni kell, takargatni, forgatni, ha kell, locsolni. Úgyhogy ez a kupac nem bomlott le, de mulcsozni jó.

Mióta elkezdtünk ténykedni a telken, a kupacok dinamikus egyensúlyi állapotban vannak: folyton van egypár, de néha újakat készítünk, máskor pedig felszámolunk egyet-kettőt. Utóbbi eset hasznos mellékterméke, hogy egy ilyen kupac alatt kb. egy év alatt minden növény kipusztul, úgyhogy ezek a helyek elsőrangúak pl. lágyszárú növények ültetésére. A képen egy régi kupac helyén csicsóka nő éppen (bár belátom, hogy ez a növény ilyetén segítség nélkül is valószínűleg megmaradt volna 🙂 ):

Minden fa és bokor köré ültetéskor 3-4 ragasztócsíktalanított kartondoboz (ezek beszerzése is némi logisztikát és szépen nézést igényel, én ismerős boltokat szoktam megkörnyékezni ilyen ügyben), arra pedig 10-20 cm vastag mulcsréteg kerül. Friss fűkaszálékból inkább 20 cm, mert az elég trükkös, és mindig jobban összeesik, mint az ember gondolná, tömörebb, régóta álló cuccból a 10 cm is elég. A karton azért szükséges, mert enélkül egy igazán masszív gyepnek nagyon-nagyon vastag mulcs kellene, hogy azon már ne tudjon átnőni a fű. Hallottam olyat, hogy valaki azért nem mulcsozza a fűbe elültetett csemetéit, mert attól tart, hogy a mulcsba költöző pockok megennék a fa gyökereit. Mi az elmúlt két év alatt elültetett kb. 60 csemeténél nem tapasztaltunk ilyet, nekem az az érzésem, hogy a pocoknak vastagabb mulcs kellene ahhoz, hogy beleköltözzön (arra viszont mindig figyelek, hogy a csemete tövét ne temessem el a mulcsban). Az eredmény nálunk ilyesmi (őszi ültetésű fák és bokrok, ültetés után 1-2 hónappal, a mulcs már kissé összeesett):

A mulcsanyagot a talajélőlények azonnal elkezdik megenni, így az előbb-utóbb szépen elfogy. Minél csapadékosabb az időjárás, és minél élőbb a talajunk, annál hamarabb. Nálunk idáig az a tapasztalat, hogy időjárástól függően évi 2-3 alkalommal kell újramulcsozni a csemetéket, viszont ezen kívül nem is nagyon csinálok velük mást. Ez pl. a tavaly ültetett fekete ribizlink, amiről a trükkös talajlakók (gondolom főleg a giliszták) kb. két hónap alatt szinte teljesen leették a mulcsanyagot, pedig a karton még ott volt alatta:

Az egyik félelmem a kartonnal volt kapcsolatos. Most már az ideiekkel együtt jó sok csemeténk van, ha az derült volna ki, hogy a gyommentesen tartáshoz mondjuk évente újra kellene kartonozni mindet, az elég melós lett volna. Idáig úgy tűnik, hogy erre nincs szükség. Az egyszeri karton kb. egy szűk vegetációs periódus alatt maradék nélkül elbomlik, de ez éppen elég idő ahhoz, hogy alatta a növényzet 90 %-ban kipusztuljon, mint ennél a piros ribizlinél:

Innen már a talaj nagyjábóli gyommentesen tartásához a szimpla mulcs is elég. Pár növény ki tudja cselezni a mulcsozást, nálunk főleg a tarackbúza és az apró szulák, de ez szerintem nem tragédia, mert főleg mennyiségi kérdésről van szó. Pár szál tarack csak nagyon keveset változtat azon a tényen, hogy a csemete szinte versenytársak nélkül nődögélhet. Azért nagyjából ki szoktam őket húzkodni a puha talajból újramulcsozáskor. A képen egy vadcitrom csemete (Poncirus trifoliata), némi tarackkal, de ezt leszámítva gyommentesen.

A permafórumon korábban beszélgettünk a mulcsozás egy másik lehetséges hátulütőjéről: arról, hogy a túl vastag mulcsréteg egy száraz helyen akár hátrány is lehet, mivel egy kisebb eső esetleg csak a mulcsot áztatná át, alatta a talaj pedig száraz maradna. Ezen én eléggé aggódtam az elején, de azóta két év alatt nem tapasztaltam ilyen irányú negatív hatást. Két dologra viszont odafigyelek: mindig az adott cél eléréséhez szükséges minimális vastagságú mulcsot használom (hogy ez mennyi, azt elég hamar kitapasztalja az ember), és nem mulcsozok le száraz talajt. Utóbbi érzésem szerint elég fontos: az őszi/téli/kora tavaszi mulcsozás hatalmas előnye, hogy a téli nedvességet így mintegy bezárjuk a talajba, sokkal-sokkal tovább kitart a nyári melegben a mulcs alatt (ahogy azt az idei tapasztalataink is alátámasztották). Amikor tavasz végén/nyáron mulcsozok, akkor mindig úgy szoktam próbálni időzíteni, hogy egy jó nagy eső után tegyem, vagy előtte jól locsoljam be a talajt. Mivel száraz időben a mulcs sem fogy úgy, ezért ez amúgy ritkán történt meg idáig. A képen éppen egy piros ribizli bokor nyár közepén, friss kaszálékkal mulcsozva. Nyáron valahogy jobb érzés a friss mulcs, aminek van némi nedvességtartalma.

Vannak variációk: pl. a málna kartont nem kapott, csak némi kaszálékot, hiszen az minden évben új hajtásokat hoz, amiknek ki kell tudni bújni a földből. Így persze jobban átjön a fű, de a semminél szerintem még ez is jobb.

Kissé félve bár, de megpróbálkoztam egy kifejlett alma- és a képen látható diófánál azzal, hogy fűkaszálékkal lemulcsozzam az aljukat. Kaszáláskor praktikus volt, hogy csomó anyagot be lehetett nyomni egy közeli fa alá. Nem is tudom, mitől féltem, mert csak előnyét láttam idáig: a félárnyékban a mulcs elég könnyedén elnyomta az eleve gyengébb füvet, így ezeken a helyeken nem kell kaszálni azóta. Úgy érzem, hogy a talajnak, és a fának is jót tesz: nedvesebb és porhanyósabb a mulcs alatt. Plusz az almát is könnyebb volt összeszedni, a lepotyogott almák nem ütődtek meg annyira, és nem lettek sárosak a mulcsnak köszönhetően.

A másik anyag, amiből elég sok van nekünk, az a faapríték, mivel a keletkező sok-sok gally egy részét néha ledaráljuk. Ezzel az anyaggal még sokkal kevesebb a tapasztalatunk, de azok idáig nagyon pozitívak.

Bárhova kerül faapríték, ott nagyon hamar irtó jó morzsalékos lesz a talaj, esős időben pedig előbújnak a gombák, akik egyértelműen annak a jelei, hogy alakul a kertünk. 🙂

Építettem még pár sheet-mulcs, más nevén lasagna-ágyást, csak hogy elkezdjek ismerkedni a témával. Részletekbe most nem megyek bele, de ennek a technikának annyi a lényege, hogy a talajra kartont teszünk, majd arra 30 cm szerves anyagot rétegzünk nagyjából jó C:N aránnyal. Várunk pár hónapot, és tádám, gyommentes, porhanyós, szuper talajt kapunk, amiben a növények úgy nőnek, mint a bolond. A mi esetünkben idáig ezeknek az ágyásoknak az volt a fő haszna, hogy ültethettem pár lágyszárú növényt, amiket nem nyelt el a gaz, annak ellenére, hogy kb. semmit nem foglalkoztam velük ültetés óta. Például jövőre már jó eséllyel lesz saját eprünk, ami a befektetett munkát tekintve (megcsináltam az ágyást, elültettem az epret, slussz) nem rossz. A képen próba-paradicsom, kínai articsóka és szamóca az első sheet-mulcs ágyásunkban.

Ennek a technikának egy hátulütőjéről tudok: eleinte (amíg nem bomlik el a karton), nagyon sok meztelencsiga tud benne lakni, amik lerághatják a növényeinket (szerencsére a facsemetéknél ilyet nem tapasztaltam, talán azok nem olyan finomak). Az előző képen látható paradicsomnak pl. az összes levelét lerágták, egészen addig, amíg ezt az egyszerű rozsdamentes acél konzervdobozt köré nem húztam (Fura mód a csigák ehhez nem szívesen érnek, hozzá, mert megrázza őket.):

Itt tartunk most, ha pedig valakinek hozzátennivalója, megosztanivaló mulcsozós tapasztalata van (akár pozitív, akár negatív), annak nagyon örülök.

Tavaszvárós szép téli napokat!