Az idei már a harmadik szezonunk, amikor növényeket ültetünk, és egyben az első olyan, amikor a vegetációs periódus nagy részében már itt is laktunk. Ezzel persze jóval könnyebb lett az életünk, úgyhogy idén minden eddiginél több növényt sikerült elültetnünk. Most, hogy a fagy végül bezavart minket, végre van időm rendbeszedni a rengeteg papírfecnit és feljegyzést, leadminisztrálni a sok új jövevényt. Én is meglepődtem, amikor összeadtam: idáig 130 hasznos évelő növényt tartok számon az erdőkertünkben, amiből majdnem 100 fajt mi ültettünk. Van ugyan pár, ami „csak” valamilyen ökológiai funkciót tölt be, de azért ezeknek a növényeknek a túlnyomó többsége közvetlenül is hasznos lesz számunkra. Jól hangzik, ugye? (A képen egy meglehetősen trópusi kinézetű csemeténk, egy szívdió – Juglans ailanthifolia var. cordiformis.)

Az elmúlt 1-2 évben számos esetben fordult elő, hogy rokonok/barátok érdeklődtek, hogy milyen növényeket ültettünk. Ilyenkor általában random felsorolok párat, ami éppen eszembe jut. Pl. cseresznyét, meggyet, eddig oké, szelídgesztenyéket, mandulafenyőket, khakiszilvát, kínai datolyát, mazsolafát, kivit, borsófákat, szívdiót… Igaziból eddigre az emberek arcára az esetek nagyobb részében némi zavartság ül ki, amit részben meg is értek. Ha valaki gyümölcsöt szeretne a kertjébe, akkor vannak ugye a „rendes” gyümölcsök, kb. 6-8 féle (alma, körte, szilva, barack, cseresznye, meggy). Minek ezek elől elvenni az értékes helyet, és ilyen, legalábbis kétes kimenetelű növényekre pazarolni azt? Mert, ha ezeket a spécibb növényeket érdemes lenne termeszteni, akkor nyilván ott lennének minden kertben, nem igaz?

Ez már a harmadik írásom lesz (a holtfáról és a bozótról szólókkal együtt) ahol a fő motivációm az, hogy még soha senkinek nem sikerült épkézláb módon elmondanom valamit, és ez meglehetősen frusztrál. Ebben az esetben azt, hogy mi értelme van mindenféle faramuci növénnyel teleültetni a kertünket. Úgyhogy ebben az írásban megpróbálom összeszedetten leírni a fő indítékainkat, sőt, a végén agyam evolúcióbiológus részét felhasználva azon is elmélkedek kicsit, hogy vajon miért veszi be az emberek gyomra olyan nehezen az újat, ha százszor megérné, akkor is (Pár extra gyümölcs, amit kaptunk megkóstolni: kínai datolya, indián banán – ami sokkal-sokkal finomabb, mint ahogy kinéz -, és kék babfa termése).

Íme, az okok szépen sorban:

1. Nagyjából bármilyen növénnyel kevesebb gond és macera van, mint a fentebb felsorolt 6-8 „rendes” gyümölcsfával. Ez utóbbiak már nagyon régóta itt vannak velünk a Kárpát-medencében, meglehetősen agyon vannak nemesítve, és sokszor természetellenesen nagy produkcióra szelektáltuk őket. Ezen okok miatt sok betegségük van, sok-sok plusz tápanyagra van szükségük (ha pedig ezt nem kapják meg, még nyavalyásabbak lesznek), és sokuk nem terem rendesen rendszeres metszés nélkül. Nem akarom bántani a rendes gyümölcsfákat, azoknak is vannak jó és strapabíró fajtáik, de ha valaki bemegy egy faiskolába, és vesz egy körtét vagy egy sárgabarackot, azzal összehasonlíthatatlanul több baja lesz, mint ha egy kivit, jostát, vagy égerlevelű fanyarkát venne. Összességében nekem idáig az a benyomásom, hogy a jelenleg elérhető faramuci gyümölcstermők nagy részének sokkal kevesebb problémája van, mint a „rendeseknek”, mivel általában kevéssé vannak agyonnemesítve, és sokszor máshonnan származnak, ami miatt nálunk kevesebb a kórokozójuk. Az erdőkert könyvemben (Martin Crawford: Creating a forest garden) konkrétan a bemutatott 500 növényfaj közül kb. 480-nál ez szerepel: „Maintenance: None required.” Vagyis „Gondozás: Nincs rá szüksége.” 🙂 (Virágzik a japánkörte csemeténk, talán a legvitálisabb az eddigi összes kis fánk közül.)

2. A szokásos gyümölcsfákkal is kevesebb a gond, ha egy vegyesebb kertben laknak. Azért a „rendes” gyümölcsfákat mi is szeretjük, viszont ezek mind rózsafélék, nagyon közeli rokonai egymásnak, ezért nagyon sok a közös betegségük, és sokszor hasonlóan használják a talajt is. Ha más fajokkal vegyesen ültetjük őket, kevésbé találják meg őket a kórokozóik, és a több fajnak otthont adó, változatosabb kertben nagyobb eséllyel fogja azokat valaki kordában tartani. Ezek olyan ökológiai alapvetések, amikre nem is pazarlok több szót. Éppen ezért mi próbáljuk a rózsaféle gyümölcstermők arányát 30 % alatt tartani. Ha ez azt jelentené, hogy a kertünk 70 %-át ilyen „csak” ökológiai szempontok alapján kiválasztott, de számunkra haszontalan töltelékfajok alkotnák, az nagyon nem lenne hatékony, de szerencsére messze nem így van. (A bal alsó sarokban egy pirostermésű ezüstfa nődögél a nagy testvér keskenylevelű ezüstfa árnyékában. Igazi jó kis sokfunkciós növény, N-kötő, illatos virágáért oda vannak a méhek, és a gyümölcse is ehető.)

3. A faramuci növények olyan fontos, plusz funkciókat tudnak, amiket a csak a szokásos gyümölcsöket termesztő kertekben senki sem! Erre nagyon-nagyon-nagyon sok példát tudnék felsorolni a 130 növényünket tartalmazó füzetem végiglapozgatásával, de ezek közül most mégis csak egyet írok le: A civilizált ember jellemzően elég nagy antioxidáns-hiányban szenved, nagy részben azért, mert kevés nyers gyümölcsöt-zöldséget eszünk, abból sem túl jó minőségűt, és sokszor azt is csak hosszú tárolás után. Akinek van sok gyümölcs a kertjében, és ezeket eszi is, ahogy kell, az egy szokásos kertben tavasz végén-nyár elején könnyedén feltöltheti magát antioxidánsokkal: eper, málna, cseresznye, meggy… Ezek ugyan nem toplistásak antioxidáns-tartalom tekintetében, de bőven be lehet velük vinni a szükséges mennyiséget, hiszen rengeteget meg lehet belőlük enni. Viszont az őszi-téli nyavalyaidőszakban ez már nem ilyen egyszerű, pl. a jellemző őszi gyümölcsök (alma, körte, szilva, szőlő) inkább a jó sok cukorral csábítanak (amit ősszel szintén igencsak kívánunk, hiszen készülünk a télre 🙂 ). Mi idáig két olyan bogyóst ültettünk, ami szeptember-októberben érik, amikor a csökkenő hőmérséklet és a nyavalyák miatt még több antioxidánsra lenne szükségünk: homoktövist és feketeberkenyét. Mindkettő eléggé top-listás, ha bármelyikből elfogyasztunk egy marékkal naponta, azzal már valószínűleg kipótoltuk az aznapi deficitünket (Szándékosan nem írok konkrét számokat, ezeket a megfelelő táblázatokban bárki könnyedén megtalálja, viszont nagyon viszonylagosak. Én hajlamos vagyok elég sokat olvasgatni ilyesmi témákban, szakmai ártalom, vagy mi, de az itt közölt eszmefuttatás nagyságrendileg mindenképpen helytálló). Mindkét növényünk tavaly kezdett el teremni, így már el is kezdtük az ismerkedést, nekünk elsőre az vált be leginkább, hogy gyümölcslébe/smoothie-ba turmixoljuk azt az egy marék bogyót, így nagyon fincsi. Mivel mindkettő bogyó a bokrokon maradhat az első fagyokig, ezért az őszi nyavalyás időszakban akár a bokorról is fedezhetjük az igényt (bár nekünk a homoktövis-termés végét leette valaki, talán egy nyest), a téli-tavaszi időszakra pedig fagyasztva vagy szárítva, esetleg mézben eltéve lehet ezeket a cuccokat átmenteni. Az első termések még nem voltak nagyok persze, de azt már most látom, hogy ez a két bogyós fontos szerepet játszhat pár év múlva a családturbózási eszköztáramban. 🙂 Ez pedig az első homoktövis-termésünk:

4. A spéci növényekkel hatalmasat nő a választék a kertben, ami több szempontból is előnyös. Például átlagos magyar esetben a déligyümölcsöktől eltekintve télen gyümölcsként lehetne enni almát, körtét, amíg kitart, esetleg szőlőt, amit a padláson fellógatva akár karácsonyig is el lehet tartani. Slussz. Ha a számításunk beválik, nálunk ez pár év múlva kiegészül még naspolyával (mondjuk november-december), kivivel (frissen a fagyokig, de fagymentes helyen januárig-februárig is tárolható, utóérik) és khakiszilvával (a fáról is csak december-január környékén szokás leszedni, de ez is tárolható, és utóérő). Ez így már elég jól hangzik, nemigaz? 🙂 Sok féle íz, sok féle felhasználási lehetőség, sok féle beltartalom, nyami! Mostanában, amikor már évek óta egy három fős kis családot igazgatok, egyre inkább értékelem a változatosságot, mert folyton azt látom, hogy annyi féle élethelyzet fordul elő, minden családtag képes mást szeretni, sőt, sokszor ugyanaz a tag két egymást követő napon is mást választ. Ilyenek vagyunk, ilyen sokfélék, hát illeszkedjen ehhez a kertünk is! (Hejre kis naspolya-csemeténk, immár tűzelhalás-mentes.)

Hasonló funkciók több féle növénnyel való betöltésének másik nagy előnye az ellátás biztonságának növekedése. Idén például az egyébként idáig nagyon hálás kis diófánk a szokásos mennyiség kb. harmadát teremte (nagyjából az országos trendeknek megfelelően), azt is kritikán aluli minőségben, hála egy jó kis tavaszi fagynak, és pár féle nyavalyának. Úgyhogy idén, két év után először, nincs elég diónk. Ha majd jóegypár év múlva teljes gőzzel üzemel a kertünk, ez egyáltalán nem biztos, hogy fennakadást okoz majd, mivel reméljük, lesz még vagy három féle mogyorónk, mandulánk, szívdiónk (ez egy mi diónktól eltérő faj) és akár saját fenyőmagunk is. Valószínű, hogy ezek közül valami mindig be fog jönni. Ez persze azt is jelenti, hogy egy jobb évben több lehet a termés, mint amire szükségünk van. Ezekben az években majd több marad osztogatni a családnak, barátoknak, vagy értékesíthetjük a felesleget. Sőt, mivel ezekkel a növényekkel ilyen körülmények között alig kell csinálni valamit, azon sem fogok sokat aggódni, ha a maradékot az állatok eszik meg a kertünkben, vagyis egyes években kicsit több marad a természetnek. (Virágzáshoz készülődik az egyik saját ültetésű mogyorónk.)

5. Sok növényfaj telepítésével olyan helyeket tudunk kihasználni a kertben, amik más kertekben általában üresen maradnak. Ez az indok főleg az évelő lágyszárúak esetében gyakori. Kertünkben a fák alját próbáljuk fűmentesen tartani, amit rövidtávon mulcsozással, hosszabb távon pedig évelő lágyszárúak aláültetésével érünk el. Ezek a fajok számos ökológiai funkciót is betöltenek, de azért sok közülük közvetlenül is hasznos számunkra. A fák alja a legtöbb kertben füves, vagy csupasz föld, mi viszont csak idáig ültettünk vagy 20 féle évelő lágyszárút, amik nagy része gyógynövény (például menták, citromfű, csukóka), néhány közülük pedig zöldségnövényként is funkcionál. Utóbbi kategóriában mostanában a kedvenceim az évelő hagymák: van már medvehagymánk, terem a kertünkben egy újhagymaként nagyon-nagyon finom, őshonos faj, a kígyóhagyma (Allium scorodoprasum), és egészen biztos, hogy be fogok még szerezni pár fajt, annyira hálásak. Hatalmas előnyük ezeknek a növényeknek az egynyári zöldségekkel szemben, hogy nem kell tavasszal szinte nulláról indulniuk, ezért korábban teremnek, éppen akkor, amikor a tél után annyira jól esne már valami zöld…és persze alig kell velük valamit csinálni 🙂 (Kígyóhagyma virágzata sok-sok sarjhagymával, amikkel egy mozdulattal lehet szaporítani.).

Tehát ezek a növények általában ellenállóbbak, sőt, a kertünk is egészségesebb lesz általuk, nő az élelmiszer-ellátásunk biztonsága és változatossága, és többet tudunk kihozni velük ugyanakkora területből. Ez elég sok elég nagy előny. Akkor miért nincs nagyobb szerepük a kertjeinkben? Valójában, ami a kínálatot illeti, hatalmas robbanás történt az elmúlt pár évben: a listáinkon szereplő növények túlnyomó többségét ma már több kertészetből is könnyedén be tudjuk szerezni, némely divatosabb növények pedig gyakorlatilag minden árudában ott vannak. Kezdenek is terjedni, de nagyon lassan. Ennek én három fő okát látom:

1. Idegenkedünk az ismeretlentől. Ez volna az evolúciós ok, és végülis teljesen érthető. Fajunk történetének nagy részében csak elég lassan vándorolhattunk ide-oda. Ha egy környezetünkben levő növényt nem használtunk, annak általában jó oka volt, hiszen a nemzedékek során sokan sokmindent kipróbáltunk. Ezért megérte tartani magunkat a bevált szokásokhoz. Most viszont felgyorsultak az események: a mienkhez hasonló klíma még minimum két hatalmas területen van: Észak-Amerikában és Ázsia mérsékelt övi részein. A kertészetek kínálatában megjelenő különleges évelő haszonnövények zömmel ezekről a helyekről származnak, és emberi felhasználásuk egyáltalán nem újkeletű: a kínai datolyát például Kínában 4000 éve fogyasztják. Ez egyben választ ad arra a jogos aggályra is ezekkel az újdonságokkal kapcsolatban, miszerint oké, de vajon érdemes-e megenni őket? Ha hiszünk Ázsia és Amerika lakóinak, akkor valószínűleg igen, érdemes! (Kínai datolya gyümölcs, amit megrágott egy „kisegér”. 🙂 Ez még nem saját, kaptuk megkóstolni.)

2. Elrettent minket a sok félrevezető információ. Amikor pár évvel ezelőtt ismerkedtem ezekkel a növényekkel, azt láttam, hogy nagy részük már van Magyarországon, ha máshol nem, legalább pár, ritkaságok iránt érdeklődő gyűjtőnél. Sokszor egy-egy növényről az egyedül hozzáférhető infó magyar nyelven egy-egy ilyen kertész leírása volt, és ezek a leírások nagyon hasonlóan néztek ki: a növénynek jó vízáteresztésű, humuszban gazdag, nedves, enyhén savanyú talajra van szüksége. Na, ilyen talaja Magyarországon kb. senkinek sincs, kivéve talán néhány anyukámhoz hasonló (bio)kertészt, aki az eleve elég jó adottságú kertjében már majdnem 30 éve csak komposztál és mulcsoz. Közben viszont nekem ott volt Martin Crawford unásig emlegetett könyve, amiben meg általában az állt, hogy a növények nagy része a legkülönbözőbb körülmények között jól elvan. Az elmúlt három évben sokat beszélgettem olyan kertészekkel, akiknek vannak személyes tapasztalataik ezekről a növényekről, sok növényt láttam itt-ott, és persze a kertünkből is egyre több tapasztalat származik, és az esetek többségében szerencsére úgy találtam, hogy az utóbbi elmélet áll közelebb a valósághoz. Gondolom a gyűjtők nagyon nagyra értékelik a növényeiket, és szeretnék nekik a legjobbat nyújtani…na de nagyon nem ugyanaz, hogy egy növény számára mi az optimális, és mi a szükséges…

A mi esetünkben pl. az indián banán volt az a növény, amit eleve erősen hátrasoroltam a listánkon, mert annyi mindent olvastam róla: savanyú talajt igényel, nyáron árnyékolni kell a csemetét, különben kiég a naptól, kézzel kell beporozgatni az eleve idegenbeporzású növényt, különben nem termékenyül…Meg különben is, ha ez a gyümölcs finom, akkor miért nincs ott minden zöldségesnél? Aztán elmentünk Dlusztus Miklóshoz növényekért, aki megmutatta a paw-paw bokrait, amik vígan nőnek és teremnek az ő kötött agyagos, lúgos talaján, minden árnyékolás nélkül, és ha elfelejti kézzel beporozgatni őket, akkor is teremnek…Plusz kaptunk tőle egy gyümölcsöt, ami viszont hihetetlenül finom volt…úgyhogy most növöget két paw-paw csemete a kertünkben. 🙂 (Paw-paw virágbimbó tavasszal, az előző ősszel ültetett csemetén – bár gyümölcs ebből még nem lett.)

3. Végül, ha mégis próbálkozunk, az sok esetben kudarccal végződik információhiány és félretájékoztatás miatt. Azért a legtöbb növénynek – még a legellenállóbbaknak is – van egy-két trükkje. Egy cseresznyefa esetén sokszor a szomszédunk is meg tudja mondani, hogy pl. ha virágzik, és nem terem, akkor talán nincs a környéken számára megfelelő porzófajta. Viszont az elmúlt évek során többször meglepődtem, hogy sokszor hatalmas, országos hálózatot fenntartó kertészetek mennyire tájékozatlanok az általuk árult különlegességekkel kapcsolatban. Például többször találkoztam olyan esettel, amikor kétlaki növényt árultak úgy, mintha nem lenne az, pedig ezekből külön fiú és lány egyedre is szükség van a terméshez. Anyu kb. 10 éve próbálkozik a minikivi termesztésével, és csak most kezdi siker koronázni az erőfeszítéseit, mivel az egyik legnagyobb csomagküldő szolgálattól egymás után többször nem azt kapta, amit rendelt. Pedig a növény maga nagyon vitális, könnyen megered, erőteljesen, gyorsan és nagyra nő…de a terméshez kell egy lány és egy fiú, és egy esetleges tévedés csak 3-4 év múlva, az első virágzáskor derül ki. Szóval nagyon érdemes nekünk is tájékozódni, és lehetőség szerint hozzáértő kertészt és kertészetet választani!

Idáig az érvek, tapasztalatok, és okok, használjátok egészséggel! Ami minket illet, így az éghajlatváltozás korában (sajnos manapság ezt nem nagyon lehet kihagyni egy ilyen írásból…) úgy érezzük, hogy meglehetősen életrevalótlan dolog lenne beleragadnunk kizárólag a helyi és tájfajta növények tiszteletébe. Igen, a táplálékpalettánk bővítéséhez szüksége van némi rugalmasságra is. De szerencsére a hagyományos mellett jól megfér az új, és nekünk nagyon van kedvünk ahhoz a változatossághoz és bőséghez, ami kibontakozóban van a kertünkben! 🙂

Kívánok mindenkinek további szép téli napokat! Én pedig most megyek hóembert építeni!