Úgy hozta az élet, hogy tavaly októberben vettem egy nagy levegőt, és beneveztem Geoff Lawton egyik képzésére, nevezetesen egy három napos erdőkert kurzusra – aminek helyszíne Magyarország, Terény, az Életfa Egyesület központja. Ilyen idők járnak ugyanis, mostanában a ma élő egyik leghíresebb permakultúra oktató, úgy tűnik, rendszeresen megjelenik kis hazánkban, én pedig úgy döntöttem, ezt nem hagyom ki (nyitókép: Barnie@iambarniedotcom)!

Ugyan egy három napos workshop tapasztalatait nyilván nem lehet egy rövidke bejegyzésben visszaadni, de azért az alkalom szolgált néhány tanulsággal, ami kikívánkozik belőlem – biztos vagyok benne, hogy Geoff is egyetértene azzal, hogy a fairshare jegyében visszacsatornázzak a hazai permaközösség fele párat az elhangzott gondolatokból, kialakult eszmecserékből, és az azok nyomán bennem formálódó morfondírozásokból.

Először is egy kis általános. Illusztris, nagyjából 30 fős társaság gyűlt össze, ahogy az perma-körökben lenni szokott, igen jó hangulatban töltöttünk el három napot – én legalábbis nagyon jól éreztem magam. Maga a képzés viszont, bevallom, nagyon mást adott, mint amire számítottam. Geoff papa nagyon tehetséges, nagy hatású oktató. Rengeteg oktató videója van, amik közül csomó teljesen ingyenes. Azt gondoltam, hogy egy efféle, mélyebben zsebbe nyúlós képzés abban különbözik ezektől, hogy itt majd komoly, nagy mennyiségű tananyag lesz, amit ő rendszerezetten átad. Nem igazán ez történt, viszont utólag visszagondolva, valószínűleg neki volt igaza, és jobb volt ez így.

A három napnak volt egy láthatóan átgondolt, laza íve, amin belül azonban viszonylag kötetlenül zajlott több féle dolog: volt nagyon intenzív szemléletformálás és tabudöntögetés – rengeteg gondolat, és mondás arról, hogy hogyan érdemes, mi a fontos és mi kevéssé, hogyan kezdjük, és effélék – néhány konkrétum majd jön alább! Néhány lehetséges általános koncepció és azok kritikái. Mindezek mellé pedig jópár könyv, honlap és hely-ajánló, ahol ötleteket és kiindulópontokat találhatunk ahhoz, hogy konkrétan a mi klímánkon mit és hogyan érdemes csinálni. Rengeteg sztorizgatás, amiknek hol igen sok, hol látszólag kevesebb közük volt a témánkhoz, bár én ezeket végig nagyon élveztem. És rengeteg jelenlét, figyelem, az interakció tényleges lehetőségével. Bár a sok-sok órányi beszéd és koncentrált jelenlét biztosan neki is fárasztó, mégis sokszor még ebédszünetben és esténként is közöttünk lebzselt, és tényleg bármit meg lehetett tőle kérdezni, összesen a három nap alatt jónéhány igen izgalmas szakmai beszélgetés alakult ki különböző körökben. Kis sztori ezzel kapcsolatban: az elején volt egy kis bemutatkozó kör, ami alatt Geoff firkálgatott valamit a füzetébe, én azt tippeltem, nem figyel olyan nagyon – ennél nem is tévedhettem volna nagyobbat! A következő napokban kiderült, hogy olyannyira figyelt, hogy többünkről emlékezetből vágta, hogy mekkora a kertünk, mennyit terem, vagy mekkora a diverzitás, még a második napon is előfordult, hogy mondat közben valamelyikünkre mutatott, hogy na, ez olyan, mint ami nálad van – bevallom, lévén én is oktatok hasonló méretű csoportokat, engem ezzel mélységesen lenyűgözött (Képen skicc az erdőkert-szerű cuccok főbb típusairól)!

Amikor azon gondolkodtam, hogy menjek, vagy ne menjek, a legnagyobb kérdés az volt bennem, hogy vajon mennyire lehet hasznos dolgokat tanulni egy embertől – ha mégoly nagy tudású is – aki nem a mi klímánkon él és dolgozik. Abszolút pozitívan csalódtam. Teljesen egyértelműen az ő álláspontja is az a témában, hogy jó tervezés és sikeres kertészkedés csak a helyi viszonyok és klíma nagyon-nagyon pontos ismeretével képzelhető el – vicces hasonlattal élve ő úgy mondta, amikor nem az adott klímának megfelelő módszereket/eszközöket használjuk, nem a klímából indulunk ki, az olyan mintha rossz szemüveget hordanánk. Ezzel egybehangzóan azt is mondta, hogy nem vállal tervezői munkát olyan klímán, ahol nem élt legalább néhány évet. De az is világossá vált, hogy ő azért nagyon képben van a mi éghajlatunkon is, és ez a fontos határokra pontosan ráérző kérdésein látszott nagyon jól: Nálunk milyen zöldségek vannak télen a veteményesben? Földben tudjuk hagyni télire a répát? És azok a zöldségek, amik vannak nálunk télen, azok nőnek is, vagy csak úgy vannak? Végül ő azt az utat választotta, hogy hozta a saját, igen nagy tudását és tapasztalatait, de mellé megadott számos olyan könyv, hely és weblap-elérhetőséget, ami pontosan a mi klímánkon hasznos.

Ennyi általánosabb felvezetés után pedig ötletbörze-szerűen jöjjön néhány gondolat és benyomás a hétvégéről, azok, amik bennem leginkább nyomot hagytak.

Nagyon izgalmas olyan emberrel együtt gondolkodni, aki bejárta az egész világot, hiszen sokkal nagyobb távlatból látja a dolgokat. És érdekes ugyanennek a másik fele is: azok a hülyeségek, amiket mi már szinte észre sem veszünk, annyira hozzászoktunk, rá újként hatnak – elképedve mesélte, hogy a szállása szomszédságában lakó néni szeptemberben lepucolta nullára a veteményest – akkor vajon mostantól veszi a zöldséget a boltban? És persze azon is nagyon csodálkozott, hogy az emberek képesek sok munkával zsákokba összeszedni ősszel az avart, hogy elvitessék – ha tudná, hogy ez mekkora előrelépés ahhoz képest, hogy néhány éve még mindenki elégette ugyanezt…

Úgy tűnik nekem, hogy ahhoz az angol permakultúra iskolából kinőtt, viszonylag fegyelmezett, gondosan tervező erdőkert koncepcióhoz képest, amibe én beleástam magam, és amin a mi kertünk alapul, az az ausztrál iskola, amit Geoff képvisel, kicsit eltér szemléletben. Az az erdőkert-koncepció, amit ő vázolt, sokkal-sokkal dinamikusabb, jobban együttdolgozik a szukcesszióval. Egész pontosan ő az elején rengeteg (akár 90 %-nyi) a pionír, támogató fásszárút telepít, amik – némi segítséggel – idővel adják át a helyet a hosszabb távra tervezett haszonnövényeknek. Bár ökológusként ennek az útnak a lehetősége egyáltalán nem új számomra, és indokaim is vannak arra, hogy mi miért nem dolgoztunk ennyi pionír növénnyel, mégis azt veszem észre, hogy azóta ezen sokat morfondírozok, és elkezdtem kicsit dimanikusabban tekinteni a saját kertünkre. Bátrabban chop&drop mulcsozok, néhány nem jól pozicionált, nyílt helyen senyvedő erdei cserje fölé pedig úgy döntöttem, utólag ültetek némi támogató társ-növényt. Kis pontosítás az előbbiekhez: Geff is beismeri, hogy ilyen sok pionír növényre akkor van leginkább szükség, ha nagy a terület – szerinte 1000 nm alatt mindent elvégezhet maga a kertész is (képeken: Geoff megmutatja, ő hogy szeret fát ültetni, és kész erdőkert-kezdemény).

Talán a leghevesebb szakmai vitákat Geff allelopatikus és az inváziós fajokhoz való hozzáállása okozta. Ő egyértelműen azt az álláspontot képviseli, hogy nincs túl durván növő fafaj, hiszen minden gyorsan növő növény a szénciklust pörgetni. Szerinte nincs kezelhetetlen növény, csak lusta kertész – minél gyorsabban nő valami, annál sűrűbben kell vágni, örülni a nagy mennyiségű szerves anyagnak, és kész. Másik állítása, hogy bármilyen növényt ki lehet fárasztani úgy, hogy kipusztuljon, ha elég kitartóak vagyunk. Javasolt egy kedves hármas módszert: 1. kivágni, 2. vágási felszínt fejszével bevagdosni, 3. fejsze fokával jól megcsapkodva még szét is roncsolni.

A témával kapcsolatban még egy hozzáállás ragadt meg bennem nagyon: Kialakult egy vita arról, hogy a bálványfa mennyire tud hasznos lenni, mint mulcsnövény, hiszen allelopatikus. Másnap visszatért a kérdésre: elmesélte, hogy reggel fölment a legközelebbi bálványfás helyre, és körülnézett – és ő sem fajösszetételben nem látott számottevő különbséget, sem a bálványfa alatt növő növények méretében, egészségi állapotában, szóval ő bizony nem látja allelopátia nyomait. Hogy ebben mennyire van igaza, azon lehet vitatkozni, de a hozzáállása egy nagyon-nagyon fontos dologra jó példa: nem kell mindent elhinni, amit olvasunk! Kutatóként nagyon is jól látom, hogy mennyi állítás kering a kertészkedésben, aminek az eredete távoli homályba vész, és nagyon nehezen kinyomozható, hogy pontosan ki és mi alapján állította először. Szóval egyetértek: járjunk nyitott szemmel, és ne restelljük megnézni legalább a viszonylag könnyen megnézhető dolgokat, hátha mégsem úgy van, ahogy közszájon forog! Javasolt könyv a témában, ami már régen a listámon van, most pedig már a polcon várja, hogy elolvassam: Fred Pierce: New wild (az alábbi kép pedig, ha jól emlékszem, éppen a fenti témáról való diskurzus  közben készült, Barnie@iambarniedotcom).

Nagyon érdekes volt az ő, sokkal nagyobb látószögéből rálátni magunkra: mi folyton sírunk, hogy nem esik, ő viszont azt tudja mondani (hiszen sokat dolgozott sokkal szárazságstresszesebb helyeken), hogy ez egy szuper hely, hiszen nálunk mindösszesen nyáron van néhány olyan hét, amikor a párolgás meghaladja a csapadék mennyiségét, és a nap olyan erős, hogy kárt tud okozni. Ezt egybevetve azzal, hogy a szerves anyag nagy része a mi klímánkon a téli, csapadékosabb félévben bomlik le, neki az a javaslata, hogy az erdőkertben érdemes nyár végére időzíteni a chop & drop mulcsozást, hiszen így maximalizáljuk a nyári árnyékoló hatást, és elérjük, hogy tavaszra álomjó legyen a talajunk. Én jellemzően tavasszal szeretem jól lemulcsozni a dolgokat, hogy a téli csapadékot bezárjam, és minél tovább megőrizzem, de talán lenne értelme egy nyár végi körnek is, megfontolandó az ötlet!

Ahogy gondolom mindig és mindenhol, mi is kérdeztünk Geoff Lawtontól növényvédelmi témájút – amire egy növényvédelmi alapelv volt a válasza Mark Shephards-tól: STUN (Sheer, Total and Utter Neglect), vagyis a gondozás/növényvédelem teljes és tökéletes mellőzése. Mer’hogy a természet is így csinálja. És ha mi is, akkor támogatjuk, hogy hosszútávon jól működő, reziliens növényekből álljon csak a kertünk. Hát, ezt én bőszen gyakorlom, csak mostmár mindenféle ökológiai alapelvek mellett Mark Shephards-ra is hivatkozhatok.

Nem szakmai, mégis beégett az agyamba, úgyhogy elmesélem: erdőkert legnagyobb, sokszor klimax fáit nemes egyszerűséggel a kert királyainak és királynőinek hívja – nekik szerinte kiemelkedően nagy szerepük van biodiverzitás és stabilitás szempontból is, de a kert hangulatát és ők határozzák meg legjobban. A mi kertünk alapjául szolgáló területen, a viszonylag jó ökológiai állapot ellenére, igazán nagy fa kevés volt – úgyhogy mostanában sokszor próbálom elképzelni, hogy kik lesznek vajon 10-20 év múlva a királyok és királynők a kertünkben az elültetett csemetékből – már látszanak ráutaló jelek, úgy érzem!

Ökológia képekben, ismét egy, ami beégett: Geff szerint a szokásos gyümölcsösök és parkok, ahol egymástól távol álló fák élnek, teljesen természetellenesek, a természet ugyanis nem igazán így működik – viccesen úgy mondta, ezek inkább fa-börtönök, vagy fa-állatkertek, mintsem működő ökoszisztémák – mert azokban a fásszárúak versengenek egymással, kiválasztódás van, és gazdag kapcsolatrendszert alakítanak ki egymással. Ez például azóta elég sokszor eszembe jut – a mi, angol iskola szerint kialakított kertünkben nagyjából a „tree-zoo” koncepció van, bár egyre jobban lazulok – a szukcesszió halad, legkülönbözőbb helyeken jelennek meg őshonos fák, vagy gyümölcstermők, én pedig egyre rugalmasabban válogatok közülük, illetve gondolkodok az időben is, és hagyok meg belőlük, amíg nem hátráltatják a céljaink kibontakozását.

Ahogy ilyen körökben szinte mindig, felmerült a kérdés, hogy mennyire helyes mindenféle idegenhonos növényeket a kertjeinkbe hoznunk – ezt azzal az egy mondattal intézte el, hogy az ember mindig is hozta-vitte a növényeket és állatokat, ez az alapvető viselkedésünk része, és így van jól. Egyetértek (kép pedig csak úgy, Barnie@iambarniedotcom).

Nagyon élveztem az erdőkert kialakításáról szóló beszélgetést – egyes szinteken mit hogyan. Ebből sok-sok részletet nem, de azt az alapgondolatot hasznosnak érzem ide hozni, hogy szinte minden szinten szeret túlültetni. Így lesz miből válogatni, és a sűrűség miatt sokkal kevesebb gyom-problémánk lesz – persze drága, előnevelt gyümölcsfa-oltványokból erősen túlültetni drága mulatság lenne, ezért javasolja magoncok és alanynak alkalmas növények ültetését is. Ami engem illet, ennek a résznek a hatására kicsit fogok módosítani itt-ott a kert szerkezetén – bizonyos növények talán jobban működnek csoportban, néhány túl hamar kiültetett bogyós örülne némi fának a feje fölé, ilyesmik.

Amin viszont kicsit csodálkoztam: annak ellenére, hogy az általa bemutatott erdőkert-szerű rendszerek valóban igen kis munkaigényűek tudnak lenni, ő egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy még kifejlett erdőkertben is rendszeresen használ némi komposztot/komposztteát, nem a tápanyag-utánpótlás miatt, hanem inkább a talajélet serkentéséért.

Nagyon érdekeseket mesélt állatok erdőkertekbe való integrálásáról is – ő szeret kifejlett erdőkerthez kecskét társítani, na persze nem beleengedve, hanem mert a fásszárú lemetszett dolgokat nagyon szereti, így azokból lesz finom hús és tej. Illetve kifejlett erdőkert aljába ő nem túl nagy sűrűségben, éjjelre azért bezárva szeret baromfikat engedni, így a növényvédelem számottevő része is megoldódik – bár azt ő is beismerte, hogy ez esetben az évelő zöldségnövényeket/gyógynövényeket el kell engedni a lágyszárú szintben.

Végül a sok konkrét apró tanulság után egy meta-üzenet Geoff-papától, hiszen ő is ezzel zárta a hétvégét: Ne aggódjuk túl a dolgokat a kertben! Bármivel is próbálkozunk, a mainstreamnél csak sokkal jobban tudjuk csinálni! Tanuljunk, tervezzünk gondosan, aztán pedig legyünk sokat a kertben, és hallgassunk a megérzéseinkre! Mindannyiunk kertje és helyzete más, ezért a működő megoldásokat sem tudjuk könyvekből és videókból megtanulni, ki kell őket kísérleteznünk a saját kertünkben – és bizony néha előfordul, hogy a legváratlanabb, legmegmagyarázhatatlanabb intuícióink bizonyulnak a leghasznosabbnak!

Én egyértelműen nem bántam meg ezt a kurzust – a sikerességét, azt hiszem, elég jól mutatja, hogy kertészkedés közben még hetekkel később is Geoff Lawtonnal vitatkoztam gondolatban, és azt hiszem, ez elég jó! Bár alapvetően visszaigazolt számos dolgot, amit gondolok és csinálok, mégis, mostantól kicsit lazábban, kicsit dinamikusabban tekintek a kertünkre, mint idáig. Köszönöm (képen pedig a csapat, Barnie@iambarniedotcom)!

Emellett itt szeretném megköszönni az Életfa Permakultúra Egyesületnek a szervezést, és azt, hogy rendelkezésemre bocsátotta a Barnie@iambarniedotcom által készített képeket – ezeket külön jelöltem is, a többi bejegyzésben szereplő képet én készítettem.

Sokat morfondíroztam azon, hogy hogyan tudnék úgy írni erről a képzésről, hogy hasznát lássátok – végül ilyen lett, remélem sikerült!

Szép tavaszi napokat,
Zsuzsi